2. fejezet - Irány Forks!

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Tudom ,hogy nagyon sokat késtem a frissel, és remélem, hogy nem haragszoktok rám e miatt- ugye nem?- de most itt a friss. Nem lett a legjobb, de remélem azért tetszeni fog, és medobtok egy-pár komival :D Nem húzom tovább az időt: Jó olvasást !

Elindultam a nagyterem felé, ideje búcsúzkodni. Már nem siettem annyira, nem volt miért. Teljesen lenyugodtam. Félix állt az ajtóban, szomorúan rám nézett, majd kinyitotta az ajtót. Aro meglepetten nézett rám.

− Szóval inkább elmenekülsz, minthogy tegyél valamit a családért.−  vágta hozzám Caius.

− Én nem menekülök, hanem elhagyom a Volturit.− mondtam teljesen nyugodtan. Aro lesokkoltan nézett rám.

− Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?− kérdezte Aro.

− Nem hagytatok nekem más választást. Sajnálom.− mondtam szomorúan. Szerettem itt lenni, itt mindig volt kihez fordulnom, ha valami történt.

− Ahogy szeretnéd, mi nem állítunk meg.− mondta semleges hangon Marcus. Ő mindig is el tudta rejteni az érzéseit. Ez néha jó, de néha rossz is. De azért remélem, hogy hiányozni fogok neki, mert ő biztos, hogy hiányozni fog.

− Ezt szeretném.− mondtam egyszerűen, de mégsem néztem rájuk. Azért mégis csak a családom, és bármire is akartak rávenni, nekem akkor is szép emlékeim maradnak róluk. Ekkor kinyílt az ajtó és bejött Alec és Sophie.

 − Mi is megyünk.− mondta közömbösen Alec. Úgy beszélgettünk mintha csak az időjárásról lenne szó. Pedig ez nem ilyen egyszerű, ez egy nagyon fontos döntés. Akár meg is ölhetnének minket a döntésünk miatt, és még ráadásul teljesen igazságosan. Hiszen mi mind örök hűséget fogadtunk a Volturinak. De ha már eldöntöttük ezt, akkor végig is csináljuk.

− Rendben, menjetek.− mondta Aro szomorúan. Talán mégis vannak érzései? Az kizárt!  Több mint valószínű, hogy csak a képességeink fognak hiányozni neki, nem mi.

− Ég veletek.− és rögtön sarkon fordultam, elindultam az új életem felé. Remélem ez jobb lesz, mint a Volturi szolgálatában lenni. Alec és Sophie is elköszöntek – ők illedelmesebben – és elindultak utánam.

− Most hogyan tovább?− eddig fel sem tűnt, hogy Sophie nem szólt egy szót sem odabent.

− Nem tudom, de valami olyan helyre kellene mennünk, ahol sokat esik, és mindig be van borulva az ég. Ötletek?− elindulni elindultam, de ötletem se volt,hogy hova mehetnénk.

− Mehetnénk Londonba.− ajánlotta Alec. Jó ötlet, de amint kimondta ő is rájött, hogy túl feltűnők lennénk és ott még ráadásul könnyen meg is találnának minket.

− Valami eldugottabb hely kell, ahol eszükbe sem jutna minket keresni. Ami elég kihalt hely ahhoz, hogy ne terjedjenek a hírek rólunk. Ahová még a madár sem jár.− mondtam egyszerűen. Szép is lenne, ha találnánk egy ilyen helyet, de ez nagyon ritka.

− Mondjuk, ott van Alaszka, vagy az Északi sark. – viccnek szánta Alec, de hála neki lett egy tökéletes ötletem.

− Nem pont ezekre gondoltam, de adtál egy nagyon jó ötletet.

− Ne várass minket, bökd már ki.− sietetett Alec. Sophie csendben hallgatta a mi beszélgetésünket, egyszer sem szólt bele. Ránk bízta magát, tudta, hogy úgy is kitalálunk valamit.

Egészen a repülőtérig próbálta kiszedni belőlem Alec, hogy hova is tervezem az utunkat. De én magamhoz híven egy szót sem mondtam. Mindig azt mondtam, hogy meglepetés lesz az új lakhelyünk és majd megtudja, hova megyünk. Mindent a maga idejében. De sajnos a reptéren már nem sikerült ilyen jól titkolnom az úti célunk.

− Forksba megyünk? Ez most komoly? Ugye csak viccelsz?! Az a világ másik végén van! – akadt ki Alec, mikor megtudta, hogy hova megyünk.

− Mit vártál? Hogy a szomszédba költözünk? Hát had ábrándítsalak ki. Akkor egy mindegy lenne, el sem kellett volna jönnünk. Én viszont nyugodt életet akarok. Már amennyire lehet nekünk. – már most veszekszünk, akkor mi lesz velünk a későbbiekben. Ez így nem lesz jó. Meg kell egyeznünk valahogy.

− Ne haragudj, ezért a kis kiakadásomért, többet nem fog előfordulni.− mondta Alec pár perc csend után.

− Semmi gond Alec, már nem vagyunk a Volturinél, hogy mindenért elnézést kell kérned. És örülök, hogy kimondtad a véleményed. Akkor..

− Irány Forks!− közölte Alec és rám mosolygott.